Freskók

Ferkovics József: Sárkányünnep

Ezzel a képpel Józsi a 2010-es Sárkányünnepet előlegezte meg. (A képek mellett a falu másik nagy értéke a falut körülölelő, védett láp, fantasztikus növény- és állatvilágával. A kettőt összekötő szimbolikus elem a Sárkány, ami a lápon él – az ő szobrát is felavatjuk május 29-én.) A kép első része a vidám lápi lényeket: manókat, koboldokat jeleníti meg. Feléjük halad a falusiak boldog, ünnepi menete. A kép második fele pedig a falusiak dolgos hétköznapjait mutatja be.

Ferkovics József: Madarak

Ezt a jól ismert cigány eredetmondát tudomásunk szerint még soha senki sem dolgozta fel vizuálisan. Ferkovics Józsi bácsi bájos humorral jelenítette meg a mítoszt, miszerint a cigányoknak eredetileg szárnyaik voltak, és olyan szabadok voltak, mint a madarak. Egyszer eljutottak egy gazdag völgybe, ahol volt minden, bőséggel. Ettek-ittak, jól éltek – és nem repültek tovább. Így elnehezültek, szárnyaik elkorcsosultak, és mire eljött a hét szűk esztendő, már nem maradt más, mint a vándorlás és a szegénység, meg a remény, hogy lesz ez még másképpen is. Egy másik olvasatban a kép a cigányság történetét foglalja össze: a legendává nemesült hőskort, a nehéz vándorlás korát és végül a letelepedését.

Ferkovics József: Déva vára

Kőmíves Kelemenné ismert balladáját jelenítette meg a művész, vad, élénk színekkel.

Horváth János: Tűzfejek

Ez volt az első freskó. János misztikus, furcsa, amolyan "harmadik szemmel" figyelő lényeket látott bele a tűznyelvekbe. A kép felkavaró, nagy hatású -kissé meg is ijesztette a helybélieket.

Horváth János: Büdibanya, a gyerekek és a haragvó angyal

Ez a kép fogadja a Komjáti felől érkezőket. Jánosnak volt egy terve erre a képre, de amikor nekikezdett, a gyerekek nekiestek azzal, hogy most inkább egy olyan képet fessen, aminek a meséjét ők találják ki. Így született meg a mese Büdibanyáról, aki olyan gonosz volt, hogy a bódvalenkei gyerekeket lovacskává változtatta. János szépen megfestette Büdibanyát, meg pár lovat, és festette volna a képet tovább, de a gyerekek kikövetelték, hogy mindenkinek legyen lova. Ezért János adott nekik egy sablont, és a gyerekek maguk rajzolták fel a saját lovacskájukat, amiket aztán János színezett. A mese ezután azzal folytatódott, hogy jött egy angyal Bódvalenkére, aki nagyon bedühödött a Büdibanya gonoszágán, és visszaváltoztatta a gyerekeket lovacskából embergyerekké (ez már nincs a képen). És a gyerekek ragaszkodtak ahhoz is, hogy legyen gólya a képen. Lett.

Horváth János: Menekülő angyalok

A kép alapgondolata még akkor született János fejében, amikor a cigányok nagy számban próbáltak meg Kanadába, Franciaországba, Svédországba menekülni. A képen mindenki menekül, még a fa is eltépi gyökereit; olyan is van, aki űzi őket, mutatva az utat; amerre menjenek, ám amire odaérnének, már fordítják is vissza őket – azaz a kérdés az, hogy Van hová menekülnünk? Van nekünk helyünk a világon? A képen látható arcok mind torzak, sugallva, hogy aki menekül, meg az is, aki másokat menekülésre késztet, mind eltorzul, mert ilyenkor elvesznek a mindannyiunk számára fontos értékek, és nem marad más, mint a félelem, a gyanakvás és a gyűlölködés…

Horváth János: A Nap és a Hold

Ez a kép fogadja a Hidvégardó (és Szlovákia) felől érkezőket. János itt egy Bari Károly gyűjtötte cigány eredetmondát dolgozott fel: volt egyszer egy gonosz óriás, aki ellopta a napot és a holdat, és egy gonosz sárkányra bízta az őrzésüket. Az emberek pedig féltek, és sírtak a sötétben, és a könnyeikből lettek a csillagok. Volt azonban egy testvérpár, akik elhatározták: kiszabadítják a napot és a holdat. Addig tilinkóztak a sárkánynak, amíg az el nem szenderedett – ők meg szépen visszalopták a napot és a holdat. Ahogy elindultak hazafelé, az egyik a napot, a másik a holdat vette a hóna alá. Aki a holdat vitte, az azt megsápasztotta, abból lett a fehér ember. Aki meg a napot vitte, az azt megsütötte, abból lett a cigány ember...

Horváth János: Bohóc

János az emberek kapcsolatok fonákját ábrázolta ezen a képen.

Kökény Róbert: Életképek

Robi fotorealista művész. Ezen a hatalmas méretű (4 x 28 m) képen találkozunk a pipázó öregasszonnyal, az üstfoltozóval, és a falról szinte levágtató lovakkal. (A bódvalenkeiek ezt a képet szeretik talán a legjobban.)

Kunhegyesi Ferenc: Bódvalenke balladája

Ez a rendkívüli, megdöbbentő erejű alkotás egy olyan időszakban született, amikor a faluban rendkívüli feszültségek dúltak. Akkor indítottunk el egy telepfelszámolási programot, és akkoriban kellett meghozni a legnehezebb döntéseket: ki költözhet, és ki nem, kinek a házát vesszük meg, és kiét nem, ki kinek a szomszédja lesz és hasonlók, és ezek rendkívüli mértékben felkorbácsolták az indulatokat.

A kép központi alakja az ősi cigány istenábrázolás: ha úgy tetszik, a cigány Krisztus, akinek a kiterjesztett karjai mögött ott van egész Bódvalenke (egyébként: felismerhetően), az összes nyomorúságával, féltékenységével, irigységével, bánatával és elesettségével, ott vannak az uzsorások, a megtört arcú prostituált, aki egyébként négy gyerekes családanya, ott vannak azok, akik inkább nem látnak, nem hallanak és főleg nem beszélnek, ott vannak a nyelvükkel viszályt szítók, ott a művész, fölötte a bőségszaru, amiből csak gyerekek potyognak, ott állnak mind, kérve, hogy fogadjatok el…

Kunhegyesi Ferenc: A tanító

Ez a kép a bizánci ikonokra emlékeztet - a közösségi ház falát díszíti.

Váradi Gábor: A kislétai áldozatok emlékére

Gábornak ez a monumentális alkotása tudomásunk szerint az egyetlen, ami a romák elleni gyilkosságsorozat áldozatainak állít emléket. A „triptichon” első része a gyászé, a fájdalomé, a megölt asszony és megsebesített lánya fölé tornyosuló kegyetlen gyűlöleté. A második rész elvezet az egyetlen feloldási lehetőség felé: a mosolygó Krisztushoz. (Ezt a helybéliek nagyon szeretik: tavaly nyáron szinte sose fogyott ki előle a virág, és néhány öregasszony rendszeresen jár oda imádkozni. Egyébként ez a kép a falu közepén, a temetőbe vezető út mellett található). A harmadik rész a vágyott béke idillje és boldogsága.